2. rész: zene

Csak így egyszerűen. Gondoltam, így jobban kifejezi lényeget, mintha azt írtam volna, hogy "A zene szellemisége: zenehallgatás, reflexió, és zenei gyakorlatok", ami ráadásul borzalmas fordítás is lenne.

Félretéve a tréfát: nagyon kellemes kurzus volt, csütörtök délutánonként 3-tól fél 7-ig, hat héten át. Minden alkalommal más professzor jött órát tartani, így volt szerencsénk zongora- és hárfaművészektől, előadóművészektől és zenetudósoktól hallgatni az előadásokat, és bizony nem ritkán a szónak a "színházi" értelmében, ugyanis többen voltak, akik zenéltek is nekünk.

Két dolgot emelnék ki a kurzusból, ami nekem sokat jelentett. Az egyik annak felfedezése volt, hogy a zene lélek és élet, nem pedig valami tudományos dolog, amit le lehet írni és elmagyarázni. Az igazi szépsége akkor jelenik meg számunkra, ha egy megélt tapasztalat kifejeződésévé válik - akár hallgatjuk, akár csináljuk.

A másik pedig, bármilyen furcsán hangzik, a vizsga volt. :) Arra kaptunk ugyanis jegyet, hogy mindannyian bemutattunk egy néhány oldalas dolgozatban, ma pedig egy 10 perces előadásban is valamit, amire a kurzus kapcsán inspirációt éreztünk. Amellett, hogy meglepően élvezetes volt készülnöm a beszámolóra (a magyar népzene és a komolyzene kapcsolatáról beszéltem - mindenképp nézzétek meg ezt a videót... óriási!!!), nagyon színvonalas és tartalmas előadásokat hallottam a többiek részéről; például a zene és a menedzsment vagy épp a politika közötti kapcsolatról. Mert van bizony! :)

Tanár úr, kérem, erre nem készültem! 1. rész: a polotika alapjai

Ennek a bejegyzésnek a fő jellegzetessége az, hogy az előző pillantban fejeztem be a modul első vizsgáját, most pedig, mivel maga a vizsga csoportosan zajlik, az utánam következő afrikai leányzó feleletét hallgatom, vagyis miközben beszél, én a szuperszenzációs ZTE szmártfónomon pötyögöm a Sophia egyetem vizsgasorozatának első epizódját. Megj.: kivételesen nincs lelkiismeret-furdalásom, hogy nem rá figyelek, mert franciául beszél, és egy szót sem értek. :-)

Tehát ennek a modulnak (ti. itt az év nem 2 félévből, hanem 4 modulbó áll) az első vizsgája a politika alapjai nevezetű tantárgyunkból volt. A professzorunk egy hatalmas koponya (mondjuk mindegyik az, de sosem fogom megunni ennek a hangsúlyozását), a kurzus pedig, azt hiszem nagyon bölcs megfontolásoknál fogva, meg sem kísérelte belesűríteni 6 hétbe egy többéves politológia szak anyagát, hanem egy átfogó, holisztikus képet adott az emberiség történetének néhány fontos eseményéből és gondolkodójából kiindulva a politika mint fogalom lehetséges különböző megközelítéséről és aspektusáról. Íme: Karl Schmidttel kezdtük, aki szerint a politikai kategóriák mindig valamilyen metafizikai vagy vallási koncepció szekularizált változatai, és erre három példát is vettünk az antik világból (közben Panni elkezdett felelni, most egy darabig rá figyelek, jó? :-) ... meghalt és újjászületett, de nagyon jól felelt! Le az összes kalappal), aztán volt természetesen a három görög óriás, Szókratész, Platón és Arisztotelész (Szókratész apológiáját nagyon megéri elolvasni, egyszerűen fenomenális), utána Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás és Chiara Lubich, majd Niccoló Macchiavelli, Marx Weber, a végén pedig két zseniális óra az ideológiáról mint jelenségről, és a testvériségről; ez utóbbi az 1789-es francia és az 1791-es haiti forradalomból kiindulva. Ki gondolta volna, hogy a nép skandálta három egyetemes és örök érvényű jelszót - szabadság, egyenlőség, testvériség - a forradalomnak eszében sem volt a kolóniákra is alkamazni?

Hogy hogyan tudnám szintetizálni ennek a kurzusnak az üzenetét? Nem tudnám, mert annyira szerteágazó volt, de talán ezt emelném ki, ami bennem nyomot hagyott: az ember természeténél fogfa felfelé néz, túl a láthatón és túl saját magán, és ha ezt együtt csinálja másokkal és másokért, akkor politizál, vagy legalább is már a politikáról beszél.

P.s.: még nincs eredmény, mert előbb meg kell várni a vizsga végét! :-)

Gödel nemteljességi tétele

Hogy is mondjam: meglehetősen sok meglehetősen érdekes óránk van, melyeknek egy jelentős része alaposan feltúrja minden korábbi elképzelésünket arról, hogy mi is az a tudomány, és mit jelent úgy általában ismerni a dolgokat. Ezek közül egy a logikaóra, pontosabban "A logika története és paradigmái". Ahhoz képest, amit Magyarországon a gimis matekórákon tanulunk, inkább logikai filozófiáról van benne szó, de azért van benne "igazi" matematika is (a tanárnőnk eredetileg matematikus, aztán filozófus: így összességében tehát logikus. :)

A Gödel-féle nemteljességi tételt és a kontextusát biztos sokan ismeritek, és biztos nálam sokkal jobban. Remélem, nem gázolok bele a matematikába, ha leírom a tételt pongyolán megfogalmazva: nagyjából annyit állít, hogy minden axiomatikus, ellentmondásmentes, természetes számok elméletét tartalmazó rendszerben megfogalmazható olyan mondat, ami se nem bizonyítható, se nem cáfolható. Magyarán bármiben is legyünk halálbiztosak, mindig lesz olyan állítás, amiről nem lehet eldönteni, hogy igaz-e, vagy sem. (Bővebb magyarázatért ajánlom a Wikipédiát; még bővebbért pedig az ELTE matek szakját. :)

A tételt már ismertem. Ami nekem a katarzist jelentette, az egyrészt a bizonyítás (legalább is egy lebutított változatának) a megértése, ami mondjuk meglepően könnyen felfoghatónak tűnt, de nem merem idemásolni, nehogy túl hosszú legyen a bejegyzés, másrészt pedig a történelmi kontextus, és különösen az episztemológiai implikációk megismerése volt. Ugyanis, ha megértjük a tétel súlyát, elkerülhetetlen, hogy efféle kérdéseket tegyünk fel magunknak: miben lehetünk biztosak? Egyáltalán van esélyünk megismerni az igazságot? Sőt, tulajdonképpen létezik az igazság?

A tudomány egyik olyan gyöngyszeméről beszélünk, ami akkorát szólt, hogy még a szülőanyjára, a filozófiára is visszahatott. (Kevés ehhez hasonlóra van példa a tudományban, ugyanis ez a reláció általában fordítva működik). Engem kétféle magyarázat/interpretáció/megoldás fogott meg. Az egyik szerint az a fogalom, hogy valami "objektíve igaz", egy társadalom alakította mítosz, nem létezik. A másik pedig azt mondja, hogy az emberi elme nem tud egy gépként működni, és a nagybetűs "Igazság" nem egyszerűsíthető le bizonyos szabályokat alkalmazó modellre, tehát nem a mi gondolataink korlátairól, hanem a matematikai modell korlátairól van szó. Kinek melyik szimpatikusabb... nekem a második.

Újra itt!

Előszőr is:

Nem tudom, hogy önmagában annak a ténynek van-e legalább egy bejegyzésnyi információértéke, hogy már vagy egy hónapja nem írtam bejegyzést. :) Mindenesetre most megint tollat ragadtam, és ígérem, megpróbálom felvenni az újév ritmusát.

Itt a Sophián is volt karácsonyi és szilveszteri szünet, (még úgy is, hogy a "szorgalmi időszak" lett miatta félbeszakítva), de gondolhatjátok, hogy ettől függetlenül nagyon intenzív napjaim voltak. Karácsony előtt néhány nappal Rómában voltam, a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó fiatalok nemzetközi találkozóján. Aztán értelemszerűen hazamentem karácsonyra; összesen 7 fantasztikus napot töltöttem otthon, és ezúton is szeretnék hálás köszönetet mondani minden kedves rokonomnak, barátomnak és üzletfelemnek, akivel akár csak egy fél szót váltottam, vagy akár egy egész délutánt végigbeszélgettünk! Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen sok ismerősömmel sikerül összefutnom ilyen rövid és ráadásul mozgalmas időszak alatt. Külön köszönet mindenkinek, akik szóban is visszajeleztek a blogomat illetően: ez bizony nem kis motiváció, és hálás vagyok érte. Talán említést érdemel december 25-i családi ebéd, amelyre kis családommal vendégül láttuk szobatársamat, Gabrielt, és unokatestvérét, Bernardot Brazíliából. Hogy kerültek oda? Hát, bizony, ez érdekes... :) de mindenesetre nálunk voltak, és így nekünk is és nekik is különleges volt az a nap. Nálatok mikor ebédelt utoljára karácsonykor két brazil? :)

29-én indultam vissza Loppianoba, mégpedig 5 magyar lelkes kollégával együtt a TVShoeShine nevű internetes TV-blogtól, akik azért jöttek, hogy megismerjék a városkát, készítsenek egy dokumentációt róla, és persze együtt bulizzanak velünk szilveszterkor. Azt hiszem, mindegyik projektjük jól sikerült (bár az alkotás még nem készült el), de ami még engem is meglepett, hogy mindeközben én magam is megismertem Loppianot, pedig azt hittem, hogy már ismerem. :)

Azt a néhány napot, ami az egyetemi rutin újrakezdése előtt maradt, nagyrészt pihenéssel töltöttem (többek között lovagolni is voltam), és igyekeztem nem gondolni arra, hogy milyen kevés van már csak hátra. :) De azért a szívem mélyén már nagyon vártam, hogy ezen a héten végre újra beinduljon itt az élet; egyrészt mert a Sophia nélkül Loppiano olyan üresnek tűnt (persze a jelen lévő évfolyam- és lakótársakkal minden lehetőséget kihasználtunk, hogy együtt lehessünk), másrészt pedig ez a kis szünet tényleg alaposan átmozgatott, felfrissített, és segített picit jobban megértenem, hogy miért is vagyok itt. Így most bizony nem vagyok híján a lelkesedésnek, ami Sophia folytatásához kell.

Képeket, mint mindig, majd megpróbálok kérni azoktól, akik kitartóbbak nálam a fotózásban, a következő bejegyzés pedig NAGYON hamarosan érkezik! Ezúttal egy olyan témáról, amiről ezen a héten tanultunk a logikaórán, és igencsak megmozgatott.