Véget ért az első modul a Sophián (itt egy tanév négy modulból áll), és túléltük - többé kevésbé - az első, kéthetes vizsgaidőszakot is. Nem tudom, hogy vajon a rémisztő megmérettetések alól történő hirtelen felszabadulás, vagy inkább a nemrég beköszönő novemberi hideg váltott ki az egyetem népességének jelentős részéből egy jó kis influenzás-torokfájós betegséget... nálam valószínűleg mind a két effektus szerepet játszott, mivel sajnos engem sem került el. Éééés, igen, bármilyen hihetetlen, tényleg nehéz volt ez a két hét! :) De most, hogy véget ért, és szerencsésen felépültem, (örök hála családom és Héjj Tibi mézes-cévitaminos-pálinkás mentőakciójának,) azt hiszem, éppen itt az idő, hogy megtegyem, amit már régóta tervezek, és írjak pár sort arról, hogy mi mindenről tanultunk eddig. Íme, a sikeresen elvégzett (vagy elhalasztott :) tantárgyaim!
Bevezetés a teológiába
Előkészítő kurzus volt, még az első hónapban, csak a vizsga volt most belőle. Nagyrészt a teológia mint tudomány alapkoncepcióját és legalapvetőbb fogalmait magyarázták el nekünk. A vizsgáról már írtam pár szót az előző bejegyzésben: jól sikerült, és főleg az jelentette a kihívást, hogy kicsit jobban elmélyülhettem egy szabadon választott témában, esetemben a Biblia különböző szövegváltozatainak történetében.
A filozófia történetének főbb vonásai
Ez is előkészítő kurzus volt, picit hosszabb, mint a teológia, de továbbra is kredit nélkül. A tematika röviden: a görögöktől Epimenidész, Tálész, Parmenidész, Gorgiasz, Anaximandrosz, Anaximenész, a püthagoreusok, Hérakleitosz, Empedoklész, Anaxagorasz (ciki, kábé mindegyiküket meg kellett néznem a wikin, hogy hogy hívják őket magyarul...:), természetesen Platón és Arisztotelész (Szókratészről nem volt sok), a végén pedig egy pici Philón és Plótinosz. Majd egy nagy ugrással következett Descartes, Lock, Kant, Hegel, Marx, Nietzsche, (Husserlre sajnos nem volt idő), Heidegger és végül Gadamer.
Ebből is látszik, hogy ez inkább egy amolyan darálós-kurzus volt, de mindenképpen nagyon hasznos. Emlékszem, hogy az első órán, a megérkezésünk után egy héttel, amikor még azt sem tudtuk, hogy mi fán terem a Sophia, és éppen hogy elkezdődtek az olasz nyelvleckék, mennyire megrémültünk a tempótól meg a tanár egyetemi olaszától... :)
Antropológia és a személy etikája
Ebből az egyből nem mentem el végül vizsgázni... de nem azért, mert annyira nehéz lett volna, hanem csak mert nem sikerült jól beosztanom az időmet. Ez egy olyan kurzus volt, ami egyszerre mozgatott meg intellektuális és lelki szinten. Ahogy a címe is sejteti, etikáról volt szó, de nem annyira történeti, mint inkább praktikus, életszerű megközelítésből. Az elméleti rész után a professzor mindig hozott gyakorlati példákat is, amelyek általában alaposan próbára tették a társaság etikai ítélőképességét. Az egyik ilyen etikai probléma engem is annyira fejre állított, hogy alig bírtam aznap elaludni. :)
A tudományos racionalitás története és formája
Na, ez volt az én témám. Az a bizonyos Sergio Rondinara tartotta, aki az egyetlen hozzám hasonló figura a Sophián (nukleáris mérnök), de emellett teológiát és filozófiát is végzett, és szakértője az episztemológiának; különösen annak, hogy mire terjed ki a tudományos megismerhetőség, és mire nem. (Volt tavaly Magyarországon is, emlékeztek rá?) Nekem, azt hiszem, létszükséglet-szintű volt ez a kurzus, mert (viszonylag) rendet rakott a fejemben azzal kapcsolatban, hogy a természettudomány milyen kapcsolatban áll a teológiával és filozófiával. Aki ismer engem, tudja, hogy sosem tudtam teljes békével helyretenni magamban a keresztény hit és a tudomány látszólagos feszültségét; annál is inkább mivel a mai tudományos világ és a tudomány modern művelői részéről nagyon meggyőzően érkezik az az érvelés, amely szerint a hit nem rúg labdába egy racionális gondolkodás mellett. Most kurzus végén viszont nagyon világosnak tűnik számomra, hogy valójában a tudományos érvelésből levont metafizikai következtetések nem rúgnak labdába 2700 év filozófiája mellett. Gondolom, a megvilágosodásom története nem ér itt véget, de mindenképpen nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem ezen a kurzuson.
Fundamentális teológia és a vallások teológiája
Fantasztikus volt a tananyag! A fundamentális teológia eredetileg hitvédelemről szólt, ma már viszont egy széles és egységes képet ad olyan alapvető kérdésekről, hogy mi is a hit, ki is az az Isten és hogyan kommunikálja magát. Különösen érdekes, hogy a vallásokkal foglalkozó tudományok, amelyek egy mai keresztény ember számára szükségszerű, ésszerű válaszokat adnak a vallás mibenlétére, éppen a felvilágosodás korában születtek, a vallást legintenzívebben támadó racionalizmusból.
A vallások teológiája pedig egészen hihetetlen módon válaszolta meg az egyik legnagyobb kihívást jelentő kérdést: ha létezik a természetfeletti, és számunkra is megismerhető, akkor miért van olyan sokféle vallás? Nagyon nagy öröm van bennem, hogy gazdagabb lehettem ezzel is.
A Biblia: elbeszélő kódex és a kinyilatkoztatás kifejeződése (bocs a béna fordításért. Egy szóval: exegézis)
Az exegézis Szentírás-magyarázatot jelent, és ez tipikusan egy olyan tudomány, ami a felvilágosodás korában született. Ekkor kezdték el sejteni ugyanis, hogy a Biblia minden isteni eredete mellett egy ősi szöveg, amihez tudományos módszerekkel is lehet közelíteni. A kurzus kimeneteléről röviden már írtam egy keveset az előző bejegyzésben: röviden azt lehet mondani, hogy szétrombolja az ember minden, a Bibliával kapcsolatos illúzióját. A folyamat egyszerűen szólva abból áll, hogy szép lassan felfedezzük: ami le van írva a Bibliában (esetünkben az Evangéliumokban), annak egy jelentős része történetileg nem pontos vagy teljesen kitalált. Viszont akinek sikerül átlendülni a kezdeti megdöbbenésen, az a Szentírásnak egy teljesen új arcát fedezi fel, és új fényben fogja látni a Biblia jelentőségét. Ugyanis nincs más választásunk, mint prekoncepciók nélkül, teljesen nyitottan feltenni magunknak a kérdést: miért pont az van leírva a Bibliában, ami le van írva, és miért nem valami más? A válasz pedig számtalan új kaput nyit ki a hit felé.
A szentháromságos teológia főbb vonásai
Ez az a téma, aminek a világon talán a legnagyobb szakértője a rektorunk, Piero Coda.
Nagyon nehéz lenne elmagyarázni ennek a kurzusnak a lényegét, ugyanis a magyarázat nem csak a tananyagból állna, hanem abból légkörből és a közösen átélt tapasztalatból, amit az együtt eltöltött órák jelentettek. Azt kell mondjam, ez volt az egyetlen óra, ahol többet kellett használnom a szívemet, mint a fejemet; de annyival, hogy az már-már a kamaszkorom nagy lelkigyakorlatainak hangulatát idézte, amelyeken szép lassan sikerült az életemmel kapcsolatos legnagyobb kérdéseket felfedeznem, és megértenem, hogy ki is vagyok valójában. Most ez a történet folytatódott egy olyan módon, amit korábban el sem tudtam volna képzelni. Azt pedig főleg nem, hogy mindez pont egy egyetemen történik meg, ahova elvileg tanulni jöttem, ami abból áll, hogy új ismeretek erőltetek be a fejembe... Hát, úgy tűnik, ez az egyetem ennél sokkal többről szól.
És hogy mi is az a Szentháromság, és hogyan lehet róla teologizálni? Majd ha megértettem, leírom. :)
