Még élek

Beleolvasva a blogomba valaki azt mondta, onnan fogja tudni, hogy jól vagyok, hogy egyre ritkábban érkeznek a bejegyzések. Nos, bár egy kis balladai homály azért marad még a történeken, de ez nagyjából le is írja, hogy milyen volt az elmúlt három hetem. :) 

A rengeteg mesélnivaló közül most hirtelen csak egy dolog osztanék meg. A mai napon a fundamentális teológia (!) órán a tanár kerek 45 percet arra szentelt, hogy a két buddhista évfolyamtársunk bemutathassa a saját vallását. Azon kívül, hogy végre-valahára hallottam egy frappáns, érthető és meglehetősen hiteles összefoglalót a buddhizmusról, nagyon mélyen megérintett a Sophia egyetem légköre: itt minden különbözőségnél fontosabb az, hogy testvérek legyünk, és mivel tényleg egymás testvérei vagyunk, a különbözőség nem akadály többé, hanem ajándékká válik. (Annyi magyarázattal talán tartozom, hogy ez miért pont a fundamentális teológia órán jött elő, ami elvileg éppen a keresztény hit védelméből nőtte ki magát. Az előző héten ugyanis éppen arról volt szó, hogy a második vatikáni zsinat szerint az Egyház hogyan látja a többi vallást. És hogy hogyan... erről talán most nem írok többet, főleg azért, mert még én sem értettem meg teljesen :) de az biztos, hogy a mai keleti kitérő nagyon szépen beleillet ebbe a gondolatmenetbe.) 

Amúgy holnap indulok Svájcba, ahol az adoray fesztiválon fogok részt venni. Vasárnap jövök haza, és hogy elkerüljem az iméntihez hasonló 20 napos szünetet, már most megígérek egy beszámolót az útról! :)

A neveim Loppianoban

Leírva: Berti, Bert, Bersi, Bersie, Berzi, Bertzi;
Kiejtve: Berszi, Bercsi, Berti, Becci.
Mindre hallgatok. :)

Egy szerencsés szerencsétlenség

Ma este én voltam már beosztva vacsorát főzni, és bár szívesen elmentem volna egy izgalmasnak ígérkező közös éneklésre a Gen Verde együtteshez, mégis itthon maradtam. Azonban mire elkészültem, kiderült, hogy összesen egy lakótársam van itthon (Amjad Szíriából), aki ráadásul éppen keresett volna valakit, akivel el tudja cserélni a HOLNAP ESTI főzőnapját... és ez most derül ki, amikor már kész a vacsi. :) Mondtam is Istennek, hogy "na, ezt jól megcsináltad." Ő pedig mondta nekem, hogy "talán most inkább figyelj oda arra, amit csinálsz, mert ez nem biztos, hogy véletlenül történt!"

A következő lett a közös, kétszemélyes vacsora eredménye. Amjad, (aki amúgy nem beszél még olaszul, ezért külön örült annak, hogy a társalgás kivételesen angolul folyt az asztal körül :) elmesélte nekem, hogy mi a helyzet náluk Szíriában, és hogyan élt az elmúlt két évben.

Nagyon megmozgattak a szavai, és teljesen átértékelődött bennem az, amit eddig az itthoni élet nehéz pillanatairól gondoltam. Elmondta, hogy hányszor kellett munka közben hirtelen menekülnie a rakéták elől ("ismered a Counter Strike-ot? Na, ez pont olyan. Csak közben háromszázzal ver a szíved, és nem érted, hogy mi történik körülötted"). Megtudtam, hogy kétszer is ott robbantottak, ahol 10 perccel azelőtt járt. Hosszan mesélt arról a három barátjáról, akik a háború áldozatai lettek, és ezek csak a legközelebbi ismerősei közül valók; Szíriában minden család legalább egy hozzátartozóját elveszítette az utóbbi időben. És itt Loppianoban, mielőtt kinyitja a facebook-ot (ahol gyakorlatilag megtudja, hogy mi történik náluk), mindig azért imádkozik, hogy nehogy valamelyik barátjának a haláláról kapjon hírt. De a legjobban az ütött fejbe, amikor mosolyogva mesélte, hogy otthon szinte vicc-számba megy, amikor ezt mondják: "Istenem, ha meg kell halnom, add, hogy egy golyó vigyen el, ne pedig egy robbantás." Tudniillik úgy legalább a testük nem szakad széjjel.

A végén bocsánatot kért, hogy fejfájást okozott nekem a történeteivel. Én pedig teljesen őszintén azt válaszoltam neki, hogy ezzel célt ad az én életemnek is, mert így sokkal világosabban látom, hogy miért is akarok élni.

Csak hogy valami vidámat is írjak: Pannit tegnap megválasztottuk az elsőéves hallgatók képviselőjének. :) Lehet neki gratulálni!

Jelentékeny események

Ma reggel áthúztam az ágyneműmet, és legnagyobb meglepetésemre egyszer csak ez pottyant ki belőle (nyugi, már nem él.)

Úgy tűnik, bepoloskázott az olasz titkosrendőrség.


Másik, talán inkább hír értékű esemény, hogy ma főzés közben a Ghymes együttes Szárnyaskezű szeretők című nótáját hallgattam. Egyszer csak bejönnek a konyhába az egyiptomi és a szíriai lakótársaim, megállnak, hegyezik a fülüket, majd közlik, hogy ebben a dallamban ráismertek a saját kultúrájukra. Azt hiszem, ma este nem bocsátkozom a magyarság eredetét boncolgató fejtegetésekbe. (Bár ez a megjegyzés talán inkább éppen az ellenkezőjét sugallja, de számomra még mindig meggyőzőbb a finnugor-elmélet, minthogy a keleti népekkel lennénk rokonságban. Szakértő persze nem vagyok, úgyhogy nyugodtan felvilágosíthattok arról, hogy tévedek. :)