Lesznek majd nehézségek...

Év elején, rögtön a legelső napon (sőt, inkább a nulladikon), a másodéves fiúk és lányok meghívták az elsőéves fiúkat és lányokat egy sütivel egybekötött beszélgetésre, ahol picit megismertük egymást, és a "nagyok" pedig felkészítettek minket az előttünk álló egy/két évre. Szinte mindegyik másodéves elmondta párszor, hogy: hááát igen, a Sophia nem egy könnyű történet, lesznek majd nagyon kemény időszakok, sőt sikítva fogtok rohangálni a folyosón és mindent meg akartok majd tenni, hogy egy rövid időre elmenekülhessetek. De a végén, ha sikerül szembenézni a nehézségekkel, akkor egy nagy örömöt és békét fogtok megtapasztalni. 

Én magamban kinevettem őket; nehézség, itt? Nekem ez inkább a földi paradicsomnak tűnik. Nem mintha annyira irtóztam volna egy kis megküzdős/mélyrepülős időszaktól, hanem csak egyszerűen nem tűnt valószínűnek. 

Nos, lassan négy hónap eltelik, és egyre több emberrel beszélgetve (magamat is beleértve - igen, szoktam magammal beszélgetni! :) bújik ki a szög a zsákból: a jóslat igaz. Na azért nem annyira drámai a helyzet, mint ahogy az imént felvezettem, (nem láttam még például senkit sikítva futkározni, hacsak nem azért, mert valaki kergette), de az biztos, hogy a fenékig tejfel érzés elmúlt. Én is egyre többször fedezem fel magamban, hogy jól esne egy kis kikapcs (várom már, hogy karácsonyra otthon legyek), néha nem sikerül a munkára koncentrálni, és bizony néha az órák is unalmasak, ami kezdetben sosem fordult elő. 

Nincs más hátra - mondtuk egymásnak a minap, - újra kell gondolni, hogy miért is vagyunk itt. Mármint nem úgy, hogy ténylegesen kilátásban helyezzük a menekülés lehetőségét, hanem csak meg kell keresni azt az új és még szilárdabb alapot, ami végigkísér minket ezen az egyetemen. Azért írom többes számban, mert ez tényleg egy közös tapasztalat, bármilyen furcsa. És ebben a tényben picit talán már válasz is benne van: együtt. A Sophia az élet tapasztalata, nem az örök boldogságé, és ez tulajdonképpen csak még szebbé teszi az egész történetet. Az én személyes benyomásom, (amit elég nehéz megmagyaráznom, hogy honnan jön), az, hogy valójában minden a legnagyobb rendben van: amin most keresztülmegyünk, az szükséges a növekedésünkhöz. 

Majd meglátjuk, hogyan végződik... :)