Különös esemény

Egy apró történet, ami elég jól jellemzi az itteni légkört.

A Sophia szellemiségéhez hozzátartozik, hogy a megszokott szerepeken túl, vagy inkább azok előtt, (vagyis hogy a professzor tanít, a diák tanul, a személyzet pedig fenntartja az épületet) elsősorban egymás testvérei kell legyünk. Ezt amúgy első héten éppen az egyik tanártól hallottuk a bevezetőben, akinél mellesleg később vizsgázni fogunk, úgyhogy gondolhatjátok, hogy nem kis meglepetésünkre szolgált - természetesen pozitív értelemben. És tényleg a tanárok beállnak közénk röplabdázni, a diákok a szünetben kávét főznek nekik (na meg egymásnak), rendszeresen együtt ebédelünk, és még sorolhatnám.

Na de nem is erről akartam mesélni, hanem arról, hogy ennek a testvériességnek az egyik szép megnyilvánulása, hogy minden héten háromszor van egy úgynevezett "megosztás". Ennek során mindenki (ezen azt kell érteni, hogy a tanárok, a diákok és a személyzet, tehát tényleg mindenki) összegyűlik az aulában, valaki felolvas egy szöveget, elmélkedést, vagy bármit, aztán hozzáfűzi a saját gondolatait, utána pedig bárki hozzászólhat, és elmondhatja, hogy ő mit gondol, mi érintette meg, vagy csak egyszerűen azt, hogy hogy van.

Van az évfolyamunkon két buddhista lány. Tekintettel arra, hogy egy katolikus egyetemen tanulok, ez még akár furcsa is lehetne; na de az, hogy egyik reggel éppen ők ketten tartsák ezt az elmélkedéssel egybekötött megosztást, az már szinte egyenesen érthetetlen. :) (Amúgy aznap éppen a békéről volt szó, rögtön a pápa által Szíriáért meghirdetett imaestet követően.) Persze minden rosszindulat nélkül, de azért akad köztünk olyan, aki gyorsan feltette azt a kérdést, ami sokunkban ott motoszkált: hogy is van akkor ez a hit-kérdés? Mi miben is hiszünk, és ők minden is hisznek? És akkor mi is az igazság?

Egy fantasztikus párbeszéd bontakozott ki, aminek minden részletét nem is tudnám felidézni, ezért csak a konklúziót próbálom összeszedni. Az egyik: világos, hogy nekünk, keresztényeknek Jézus úgy nyilatkoztatja ki magát mint "Az igazság" (Én vagyok az út, az igazság és az élet - Jn 14,6), de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mi (én) birtokolnánk az igazságot, mert Jézus nem egy olyan "dolog", amit birtokolni lehet, (ellenkezőleg, inkább Ő birtokol minket, ha jól csináljuk a dolgokat). A második, hogy éppen pont a mi keresztény hivatásunk az, ami a testvér felé hajt, és elfogadásra, megértésre ösztönöz, nem pedig ítéletre; ezért teljesen összeegyeztethetetlen a hitünkkel az, ha lerohanjuk a tőlünk különböző hitű/gondolkodású embereket, hogy "bocs, barátom, de nincs igazad." A harmadik pedig, ami engem a leginkább megfogott, az szintén egy tanár szájából hangzott el: a Sophia mindenkit abban segít, hogy megtalálja és még jobban megértse saját magát; vagyis a keresztény még keresztényebb lesz, a buddhista még buddhistább, a vegyész meg még vegyészebb. Hát ilyen ez.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett; képek hamarosan! :)