Azért csak szavakban, mert nekem nincs fényképezőgépen (a telefonom kamerájával csak borzalmas minőségben lehet képeket készíteni), meg amúgy sem vagyok valami nagy fotóművész, ezért az "élet képekben" bejegyzés még egyelőre várat magára. Tudom, mindenki szívesebben nézegeti a képeket, mint olvassa a hosszú beszámolókat... :) igyekszem, ígérem.
Jelenleg heten lakunk itt fiúk, de szeptember végéig folyamatosan érkeznek a többiek (az "igazi", tanév csak 30-án kezdődik, addig előkészítő kurzusok vannak). Van egy brazil szobatársam, aki egy hete még konkrétan semmit sem tudott olaszul, most pedig már egész mondatokban beszél, aztán lakik itt a folyosón még egy kolumbiai srác, aki már egy évet dolgozott Rómában a Fokoláre Mozgalom központjában, egy francia ifjú, aki a nem egészen 20 évével egyelőre a Sophia valaha legfiatalabb diákja, egy spanyol teológus, aki már a doktoriját írni jött ide, és a második éves gárdából egy kongói és egy egyiptomi kolléga, akik segítenek nekünk magunkra találni. Nekem úgy tűnik, hogy a Sophián szerzett tapasztalatuk úgy nyilvánul meg az életükben, hogy új szintre emeli a humorérzéküket: mindig dőlünk a nevetéstől, ha ők is itt vannak. Úgy élünk, mint egy család; a bevásárlást közösen intézzük (minden héten egyszer elmegy valaki a szupermarketbe, és a következő hétig abból élünk), együtt főzünk és eszünk, és a szállás rendben tartásáért is közösen felelünk. A lányok valamivel többen vannak, és ők is hasonlóan töltik napjaikat a koli másik szárnyában.
A bevezető kurzusok azoknak vannak, akiknek hiányos előképzettségük van olasz nyelvből, teológiából vagy filozófiából. (Nekem természetesen mindhármat felírták...:) Eddig még csak olasz volt, ami hasznos is volt, meg vicces is, mert igazából nagyon vegyes tudással érkeztünk. Én nagyjából a középmezőnyben vagyok, de az egymással való kapcsolatban egyáltalán nem érződik, hogy kinek hogy megy. A teológia holnap kezdődik, ami elé mindannyian enyhe aggodalommal tekintünk, mivel az első olyan óránk lesz, ahol "igazi" tananyagot tanítanak, de még egyikünk sem biztos teljesen az olasztudásában.
Loppianonak a légköre egészen fantasztikus, most meg sem próbálkozom leírni. Ma például az egyik évfolyamtársunk, aki amúgy pap, megkérdezett hármunkat, hogy nincs-e kedvünk körbenézni nála (ő nem velünk lakik), aminek az lett a vége, hogy a hetvenes éveiben járó egyik paptársa megkínált minket egy kis sütivel, fügével és egy kupica limoncelloval, majd egy újabb zacskó fügével és frissen szedett paradicsommal megrakodva küldött vissza. :) Ilyenek történnek itt.
A mai napom második legnagyobb eseménye az volt, hogy egy helyen elszakadt az egyik cipőm, én meg egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a kis varrókészletemet (amire 3 éve, amióta megkaptam, nagyjából egyáltalán nem volt szükségem), és megvarrtam. Először csináltam ilyet életemben, és a legkevésbé se számítottam rá, hogy ilyen kalandok várnak majd rám Olaszországban. Remélem kitart majd a varrás! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése