Futás a bölcsesség után!

Még tartozom egy meggyőző magyarázattal, hogy valójában miért is jöttem ki a Sophiára, mit várok és hogyan állok hozzá az előttem lévő évhez.

Akik ismertek, tudjátok, hogy szeretek nagy kérdéseket feltenni, és nagy válaszokat keresni rájuk, meg úgy általában nagy dolgokért élni. :) Aztán bizonyára azt is tudjátok, hogy "sophia" görögül bölcsességet jelent, és bizony nem véletlenül hívják így ezt az egyetemet. Tegnap és ma reggel is volt egy rövid bevezető, amelyben többek között azt próbálta nekünk elmagyarázni az egyik professzor, hogy ezen az egyetemen elsősorban "a" bölcsességet tanuljuk és éljük. Ezt persze nehezen értettük még anélkül, hogy tudnánk, mi is az "a" bölcsesség, de erre azt mondta, hogy itt van előttünk az egész év.

Mielőtt elindultam otthonról, bennem is volt egy elképzelés, hogy vajon mi vár itt rám, ráadásul úgy messziről valami nagyon vonzót is éreztem az egyetem egész szellemiségében. Az első pár nap tapasztalata, beleértve ezeket a reggeli bevezetőket is, megerősítette bennem ezt, és még lelkesebbé tett. Konkrétan persze nem tudtam megfogalmazni, és most is nehéz lenne, hogy miért; valami olyasmit mondanék, hogy itt nem maga a tudomány a legfontosabb, (persze kétségkívül nagyon fontos), hanem a hozzáállás a tudományhoz, és a hozzáállás az élethez, amiről a tudomány szól.

Ahelyett, hogy kierőlködném magamból a reggeli bevezetők összefoglalását, vagy a tapasztalt filozófus székébe ülve magyarázatot adnék a bölcsesség mibenlétére, (amúgy megpróbáltam, újraolvastam és gyorsan kitöröltem), egy olyan könyvet hívnék segítségül, amelyikben már elég régen elég sok mindent megírtak a bölcsességről. Az a címe, hogy - meglepetés! - A bölcsesség könyve. :) Mielőtt elindultam, elkezdtem elolvasni, és egy-két rész igencsak megfogott.

Itt van például egy szakasz 6,12-től 20-ig: "A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük. Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet)." Nagyon szép ez a rész! Nem mondja meg konkrétan, hogy mi a bölcsesség, de kiderül belőle, hogy fantasztikus, vonzó, boldoggá tesz, és a tanulás utáni vágy elvezet hozzá. És ugyan ki ne akarna tanulni? Egy másik helyen pedig a szerző egyenesen szerelmet vall a bölcsességnek, (amit amúgy a szöveg gyakorlatilag megszemélyesít): "Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének." (8,2), aztán pedig "Eltökéltem hát, hogy élettársamul veszem, mert tudtam, hogy jó soromban tanácsadóm, gond és bánat közepette meg vigaszom lesz." (8,9) Ezekből pedig az is kiderül, hogy mennyire megérni birtokolni: "Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség, amely mindeneket alkot? Hogyha az okosság valamit létrehoz, akkor ki nagyobb művész nála az egész világon? És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára." (8,5-7). Nincs hasznosabb...

Számomra azt mondják ezek a szavak, hogy a bölcsesség tulajdonképpen egy életmód, élet. Mégpedig éppen a nagy dolgokért való élet. És emellett egy szüntelen keresés: nagy kérdésekre a nagy válaszok keresése. Mindehhez pedig egy szenvedély társul, egy "szerelem", ahogy a Biblia fogalmaz. Ha valaki ezt a bölcsességet keresi, egyszerűen nem tud közömbös maradni vele szemben. 

Azt hiszem, az életem összes eddigi eseménye ezt erősítette bennem: ami megmozgatott, tanított, átalakított, érettebbé tett. Egy Isten-élmény, egy jó barátság, egy nehéz helyzet, amit sikerült elfogadni és legyőzni... de különösen ide tartoznak azok, amelyek a világról való "elmélkedésnek" tekinthetők: egy nagy vita Isten létezéséről, egy könyv az univerzum keletkezéséről, beszélgetés a metafizikáról egy hozzáértővel, vagy amikor a padban ülve tátott szájjal hallgattuk a professzort, amint elmagyarázta, hogyan lehet egy részecske egyszerre két helyen, miért telik az idő lassabban egy mozgó űrhajón, vagy hogyan lehet egy kört szétdarabolni és összerakni két teljes körré (megj.: vajon mit jelent az, hogy "lehet?" :). És ha valaki esetleg azt mondaná, hogy jó-jó, de azért a Biblia mégsem a természettudományokról beszél, annak ajánlom figyelmébe a 7,17-21-et (nekem is leesett az állam): "Mert ő [itt Isten, akitől a bölcsesség ajándéka is származik] adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, az év lefolyását és a csillagok állását, az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét." Úgy tűnik, mindez részét képezi a bölcsességnek; és akik ismerik a döbbenetnek azt a pozitív érzését, amikor megértünk valamit a fizikai világ érthetetlen dolgai közül, (bocsánat, ha hazabeszélek), ezt bizonyára nem vonják kétségbe. 

Talán valahogy így magyaráznám meg, főleg magamnak, de mindenkinek, aki kérdezni, hogy miért éreztem olyan fontosnak egy évre idejönni a doktori előtt. Ezek a dolgok egyelőre az én kis lelkemről szólnak; de majd nemsokára írok arról is, hogy mivel szembesültem, amikor megérkeztem. Most még nem teszek elhamarkodott kijelentéseket, de igazság szerint csupa pozitív dologgal: vártakkal és váratlanokkal.