Azért a szerencsének is van határa - de nem Loppianoba menet!

Jó, elismerem. A stoppolás nagyon merész ötlet volt. De nem hiszem, hogy eleve kudarca lett volna ítélve. (A kudarcon azt értem, hogy nem érkezünk meg Loppianoba vasárnap estig.) Legkorábban csakis akkor lehetett volna teljes kudarcállapotot hirdetni, amikor Kristóf barátunk nyomatékos figyelmeztetése ellenére a Sasadi útnál 1 (azaz egy) perc után beszálltunk az első autóba, ami jó irányba ment, aztán pedig kirakattuk magunkat egy teljesen elhagyatott pihenőhelyen Siófoknál, ahonnan nagyjából 5 percenként hajtott ki egy autó. De mi még ekkor sem estünk kétségbe, hanem elkezdtük ostromolni a számtalan olasz rendszámú autó utasait, hátha valaki megszán minket. Bár a legtöbben kedvesen fogadták, hogy olaszul szólítottuk meg őket, nem jártunk szerencsével, és másfél óra után is csak Balatonboglárig tudtuk magunkat továbbvitetni, ahol ismét másfél óra kudarcsorozat következett.

Na ez volt az a pont, amikor megkísértett minket a bukás tényének beismerése.

Ám még mielőtt ezt elkövettük volna, végül is ki máshoz mehettünk volna oda reményvesztetten, mint egy nagy csapat gimnazista korú fiatalt szállító magyar rendszámú busz sofőrjéhez, hogy vigyen már el minket Nagykanizsáig, aki ugyan ki máshoz küldött volna minket tovább, mint a tanár úrhoz, akitől vajon miért is ne tudhattuk volna meg, hogy a Szent Angéla Gimnázium két végzős osztálya készül éppen osztálykirándulásra Rómába (igen, Firenze, sőt Loppiano abszolút útba esik arrafelé), és hogy éppenséggel van két üres hely a buszon, és az egyik kísérő tanárnő miért ne lehetett volna egy volt szomszédunk Solymárról, akinek kedves biztatására a tanár úr a felvételünk mellett döntött (amúgy is úgy döntött volna), egy egészen jelképes útiköltség-hozzájárulás ellenében, és mindennek eredményeképpen hogyan is ne az léphetett volna elő a megoldásra váró problémáink listáján az első helyre, hogy vajon mit fogunk csinálni vasárnap hajnali háromkor, amikor megérkezünk Loppianotol 5 km-re lévő autogrillbe.

Neeem, ez annyira valószínűtlen, hogy már szinte elhanyagolható. Akkor viszont nem értem, hogyan történhetett meg mégis!