Ez a kurzus az előző modulbeli exegézisnek a folytatása, de ezúttal nem az Evangéliumokkal, hanem Pál apostollal foglalkoztunk. Ahogy szinte minden keresztény, úgy én is tudatában voltam, hogy mennyire fontos figura. Elvégre ő írta a fél Újszövetséget, és kábé minden misén/istentiszteleten/egyéb szertartáson olvasunk tőle valamit. De "tudományosan" is megvizsgálni az életét nagyon sok újdonságot hozott!
A kurzus végére két szép darabbal gazdagodott teológiai fegyvertáram. :) Az egyik az események kronológiai ismerete, hova utazott, hányszor, miért, melyik levelet mikor írta, milyen céllal, kinek, és egyáltalán tényleg ő írta-e (a 13 levélből igazából csak 7-ről lehet többé-kevésbé biztosan állítani, hogy az övé.) A másik pedig a páli teológia: átlátni az ő tanítását, együtt a sok apró részlettel, amit már itt-ott, hittanórákon, prédikációkon megtanultam, ezúttal azonban hivatkozásokkal, hozzáolvasva az eredeti szöveget, arra döbbentett rá, hogy bizony egész sok köze van az én életemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése