Tegnap vizsgáztam a bevezető teológia kurzusból, holnap pedig exegézisből megyek. Remélem, hogy majd valamikor sikerül írnom picit részletesebben is arról, hogy milyen óráim voltak az első modulban (a tanév négy modulra tagolódik, ezért vannak mostanában vizsgáim.) Egyelőre annyit mondanék, hogy ez a hetem e két tárgy fényében a Bibliáról szól, pontosabban a bibliai szövegek keletkezésének, történelmi, irodalmi mondanivalójának a megértéséről.
A teológia vizsgára fel kellett készülni egy szabadon választott témából - én annak olvastam utána, hogy milyen szövegváltozatai vannak a Bibliának, azaz melyik korban milyen céllal és milyen nyelvű fordítás született. Ez azért is érdekes, mert mindegyik változat picit különbözik az előzőtől, és így hipp-hopp megérkezünk oda, hogy ma például 7 könyv eltérés van a protestáns és a katolikus Ószövetség között. Hamar feladtam azt az elképzelésemet, hogy egy átfogó, kerek képen alkotom magamnak a témáról a vizsgáig bezárólag, ugyanis olyan hihetetlenül szövevényes a szövegek története, hogy ihaj. (A vizsga amúgy jól sikerült - ennek ellenére. :) Remélem, még lesz lehetőségem folytatni.
Holnap pedig valószínűleg arról fognak majd faggatni 20 percen keresztül, hogy hányadán is állunk mindazzal, amit az Evangéliumban olvasunk. Az őszinte válaszom erre is az lenne, hogy fogalmam sincs - 6 hét alatt ugyanis tökéletesen elvesztettem azt a bizonyosságomat, ami ugyan nem tudom, honnan volt, de határozottan emlékszem, hogy bennem volt az Evangéliumokat illetően; most pedig úgy érzem, hogy jó pár év kemény munkáját dobhatom ki az ablakon, és kezdhetem elölről megérteni, hogy miben is hiszek. Hogyan történt mindez? Ha majd sikerül feldolgoznom a történteket, megírom. :)
Ez rám is komoly hatással volt - Csenge például mindig nagyon ideges lett tőle, úgyhogy nem hozhattam fel a témát.
VálaszTörlésTökéletes mód a konfliktusok elkerülésére... de ha gondolod, én szívesen beszélgetek veled erről. :D
Törlés