2013. október 30., szerda

Még élek

Beleolvasva a blogomba valaki azt mondta, onnan fogja tudni, hogy jól vagyok, hogy egyre ritkábban érkeznek a bejegyzések. Nos, bár egy kis balladai homály azért marad még a történeken, de ez nagyjából le is írja, hogy milyen volt az elmúlt három hetem. :) 

A rengeteg mesélnivaló közül most hirtelen csak egy dolog osztanék meg. A mai napon a fundamentális teológia (!) órán a tanár kerek 45 percet arra szentelt, hogy a két buddhista évfolyamtársunk bemutathassa a saját vallását. Azon kívül, hogy végre-valahára hallottam egy frappáns, érthető és meglehetősen hiteles összefoglalót a buddhizmusról, nagyon mélyen megérintett a Sophia egyetem légköre: itt minden különbözőségnél fontosabb az, hogy testvérek legyünk, és mivel tényleg egymás testvérei vagyunk, a különbözőség nem akadály többé, hanem ajándékká válik. (Annyi magyarázattal talán tartozom, hogy ez miért pont a fundamentális teológia órán jött elő, ami elvileg éppen a keresztény hit védelméből nőtte ki magát. Az előző héten ugyanis éppen arról volt szó, hogy a második vatikáni zsinat szerint az Egyház hogyan látja a többi vallást. És hogy hogyan... erről talán most nem írok többet, főleg azért, mert még én sem értettem meg teljesen :) de az biztos, hogy a mai keleti kitérő nagyon szépen beleillet ebbe a gondolatmenetbe.) 

Amúgy holnap indulok Svájcba, ahol az adoray fesztiválon fogok részt venni. Vasárnap jövök haza, és hogy elkerüljem az iméntihez hasonló 20 napos szünetet, már most megígérek egy beszámolót az útról! :)

2 megjegyzés:

  1. És vannak más vallásokból is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak más keresztény felekezetből: van egy kopt katolikusunk, meg egy ortodoxunk.

      Törlés