Ma van a tanév első napja, (eddig előkészítő kurzusok voltak), és ezért ma egész nap bevezető órák vannak. Reggel az elsőévesek bemutatkoztak a másodéveseknek, és fordítva, utána pedig a rektor beszélt arról, hogy hogyan is született meg az egyetem. Különösen szép volt hallgatni, ahogy az egyetem fő céljáról beszélt, ami a bölcsesség keresése. Kiemelte, hogy mind arra vágyunk, hogy megtaláljunk valamilyen fényt, bölcsességet, vagy magát az igazságot, ha tetszik. Sok nagy gondolkodó beszámol arról, hogy amikor ezzel találkozik, akkor egy igazi örömöt, békét tapasztalt meg. Az Evangéliumban pedig azt mondják a tanítványok, amikor rájönnek, hogy az ismeretlen útitárs, aki melléjük szegődött és elmagyarázta nekik a dolgokat, valójában maga Jézus volt: "Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?" (Lk 24,32)
Délután pedig szó szerint arról volt szó, hogy mit jelent tanulni, és hogyan érdemes nekilátni ennek az évnek. Megmaradt bennem, amikor a professzor (aki amúgy mérnök, teológus és filozófus) elmondta, hogy szó sincs arról, hogy a tanulás elvezetne a boldog tudatlanságból a dolgok ismeretére. A valóság az, hogy a tanulás elvezet a boldog tudatlanságból a fájdalmas tudatlanságba; hiszen minél többet tanulunk, annál inkább felfedezzük, hogy mennyire keveset tudunk. Mosolyogva mondta, de mégis micsoda komolyság van benne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése